Lisa Jane Smith
Általában a jó és a rossz, vagy a fény és a sötétség konfliktusát állítja középpontba. Főszereplője gyakran mindkettő felé hajlamos elmenni, miközben próbálja elcsábítani a főhősnőt, de végül a fényben születik újjá, és így válik hőssé. A Night World sorozat, a sötétséget és a világosságot állítja szembe egy valóságot megváltoztató összeesküvéssel. Ezt még tovább bonyolítja romantikus szálak belefűzésével. 2011 áprilisában a sorozatnak megjelenik egy újabb könyve Strange Fate címmel. 1998-ban Ms. Smith közel 10 év kihagyás után ismét írásba kezdett és megírta a Vámpírnalók 2. trilógiájának első kötetét. 2008-ban egy új honlapot nyitott, melyekre rövid történeteket rakott fel. Volt olyan, amelyik eddigi könyveihez kapcsolódtak. A Vámpírnaplókat 2007-től kezdődően, a The Secret Circle trilógiát és az Night World-öt pedig 2008-ban és 2009-ben újból kiadták. Két másik regényét a The Night of the Solstice-t és a Heart of Valor is 2008-ban adták ki ismét.
Az új Vámpírnaplók trilógia első része The Return: Nightfall címmel jelent meg a boltokban 2009. február 10.-én. A második kötet pedig a Shadow Souls címet kapta. A trilógia befejező kötetére, a Midnight-ra még az amerikaiaknak is várniuk kell egészen 2011 márciusáig.
The Night of the Solstice
Heart of Valor
Night World
The Vampire Diaries
1. The Awakening - Ébredés http://www.mediafire.com/?aszq9gq6i33fp4b#2
2. The Struggle - Küzdelem http://www.mediafire.com/?c8pwwx67ir7jjq9
3. The Fury - Tombolás http://www.mediafire.com/?bi7zo7maukozqqp
4. Dark Reunion - Sötét Szövetség http://www.mediafire.com/?31g1lry2jcuvf61
5. The Return: Nightfall - Leszáll az éj
The Secret Circle
The Initiation
The Captive
The Forbidden Game
The Hunter
Dark Visions
Blood Will Tell
Thicker Than Water
Brionwy’s Lullaby
Ash & Mary-Líynette: Those Who Favourite Fire
Jez and Morgead’s Night Out
Matt & Elena: Firts Date
Vámpírnaplók:
Ébredés
L. J. Smith első kettő kötete a Vampire Diaries könyvsorozatból.
Új év, új diák.
Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar.
Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértőretteneteitől.
Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük.
Küzdelem
Damon: elhatározta, hogy megszerzi Elenát. Saját testvére életére tör, hogy az övé legyen a lány.
Stefan: elkeseredetten vágyik a hatalomra, hogy elpusztítsa Damont és megvédje Elenát. Kénytelen engedni vérszomjának.
Elena: a lány, aki bárkit választhatna, egy szerelmi háromszög kellős közepén találja magát... és megtörténhet a tragédia! Kövesd a Vámpírnaplók titkát, ne maradj le az egyre drámaibb fordulatokról.
Küzdelem után árad a Harag.
Tombolás
Sötét szövetség
Bonnie és Elena többi barátja, továbbá a szerelméért vetélkedő vámpírfivérek egyedül találják magukat Elena halála után. De az elhunyt kedvesük szeretett városát nagy veszély fenyegeti, olyan, ami akár a holtakat is felébreszti. Erősebbnek bizonyul-e vajon Elena akarata a halálnál, és a több évszázados harc után kibékül-e Damon Stefannal? Mindez kiderül a Vámpírnaplók negyedi részéből, ami nem kevésbé izgalmas és fordulatos az előző köteteknél.
Összehasonlítás:
- A várost, ahol a történet játszódik Fell's Church-nek, vagyis Fell Templomának nevezik, mivel itt a Fell-ek az alapítók. A sorozatban a város neve Mystic Falls.
- Nevek változtatása:
Vickie Bennett - Vickie Donovan, tehát Vickie nem rokona Matt-nek
Judith néni - Jenna néni
Tyler Smallwood - Tyler Lockwood
- Szemszín, hajszín változtatása:
Elena/Katherine: szőke, kék szem - barna haj illetve szem
Bonnie: vöröses haj, fehér bőr - sötétbarna haj, barna bőr
Caroline: világosbarna haj - szőke
- A Salvatore testvérek a reneszánsz Itáliában, Firenzében éltek és haltak meg, a XV. század vége felé, míg a sorozatban valamikor 1850 előtt születtek.
- A könyvben Damon és Stefan egymást ölik meg, leszúrják egymást, a sorozatban pedig a saját apjuk lövi le őket.
- A Salvatore-ok nem tartoznak az Alapító családok közé, véletlenül jönnek a városba. (Később kideül, hogy egyáltalán nem véletlen...)
- Elenának nem öccse van, hanem húga, Margaret.
- Nincs szó sírba zárt gonosz vámpírokról, Elena igazi vámpír anyjáról, Isobelről meg végképp nincs.
- A könyv elején azt hisszük, hogy Katherine öngyilkos lett, míg a sorozatban kiderül, hogy a sírba zárták, de nincs ott.
- Damon egyáltalán nem akarja kiszabadítani Katherine-t, kizárólag Elena megszerzése érdekli.
- A sorozatban Katherine elvitele után Damon meg akar halni és Stefan az, aki először iszik embervért, ezzel befejezve az átváltozást. A könyvben Damon teszi meg ezt először.
- Damon a könyvben csak két embert támad meg, a többi Katherine műve.
- Vickie nem válik vámpírrá, csak Katherine irányítása alá kerül.